Időtartam repülés, termik repülés és távrepülés

avagy további lehetőségek a siklóernyős tandem repülésben

 

Időtartam repülés egy hegyen:

 

Ennél a repülésnél a hegyre fújó szél, emelkedő hatását használjuk ki, így ezzel a hegy előtt fenn tudunk maradni és általában 50-100 métert tudunk a hegy fölé emelkedni. Mivel 10-15 percet nagyjából már mindenki repült ezért a következő lépés az az időtartam repülés lenne a lejtőszél használatával, ami fél óra vagy akár 1 óránál is hosszabb repülés lenne. Ehhez a repüléshez nem szükséges a napsütés, sőt gyakran jobb is ha ez felhős időben történik, mivel ilyenkor a termikek hiányában egyenletesebb a szél és a repülés tényleg a lebegéshez hasonlít. Lejtőszél segítségével az egész évben bármikor tudunk repülni, amikor megfelelő erősségű szél fúj (10-25 km/ó). A szél iránya határozza meg azt, hogy mikor melyik hegyre tudunk menni repülni és, hogy melyik starthely az amelyikről startolni lehet.

Itt tényleg a lebegés a lényeg. A repülés közben, aki szeretné annak át is szoktam adni kis időre az ernyő irányítását, vagy akár egy két kisebb műrepülő figurát is tudunk csinálni.

 

Termik repülés:

 

Meghatározott időjárási körülmények között (napsütés, tiszta idő, stb.) elég erős meleg levegő feláramlások(termikek) jönnek létre ahhoz, hogy siklóernyővel fel tudjunk emelkedni 1000 méter fölé vagy igazán jó időjárási helyzetben akár 2000-3000 méter magasra is. Ahhoz, hogy termikek jöjjenek létre, ahhoz erős napsütésre és tiszta időre van szükség ezért jellemzően márciustól októberig tart az az időszak, amikor termikrepülést tudunk végrehajtani. Itt indulhatunk csörlőzésből vagy akár hegyről is, a lényeg, hogy a termikek segítségével több száz vagy akár több ezer méter magasra tudunk menni. Gyakorlatilag egy olyan időtartam repülésről beszélünk, ahol a termikek segítségével egy nagy magasságot érünk el.

Tavaly több alkalommal végeztem ilyen tandem termikrepülést és néhány utas már akár első repülésnek is jól bírja, de igazán azok élvezik akik már repültek korábban és azzal a céllal jönnek, hogy hosszú ideig legyünk a levegőben és magasra repüljünk. Nagyságrendileg 80-100 olyan nap van egy évben amikor a termikrepülés lehetséges és túlnyomó többségük (5 a 2-höz arányban) hétköznapra esik.

 

Távrepülés:

 

Amikor sikerül a start után termik repüléssel 1000-2000 méter magasra felemelkedni akkor utána képesek vagyunk 5-10-20 km-t siklani erről a magasságról és itt kezdődik a távrepülés, amikor nem ott szállunk le ahonnan felszálltunk, hanem valahol egészen máshol. Amikor a siklás közben újabb termiket találunk, és azzal megint felemelkedünk akkor még messzebbre repülünk. Így akár 50-100 km távolságra is elrepülhetünk.

Habár minden repülés nagyon élvezetes, ez az ami a legnagyobb kaland. A távrepülés élménye leírhatatlan. Itt már nem csak a nagy magasságról van szó, és nem csak megtett km-ekről beszélünk, hanem olyan élményekről és látványról, amit csak nagyon kevesen tapasztalhatnak meg, legyen az akár a Mátra hegység vagy a Balaton átrepülése, a Dunakanyart fentről végig nézni, vagy akár a Tisza tavat vagy a Hortobágyot végig repülni, ezek olyan élmények, amelyek nehezen hasonlíthatók bármihez. 

  Ez az, ahol a szenvedélyem találkozik a munkámmal és ez az, amit nem tudok megunni már 1995 óta, amikor az első távomat repültem siklóernyővel. Nagyon sok sportot kipróbáltam és sok mindent csinálok is,(windsurf, kitesurf, vadvízi kajak, snowboard, hegyi kerékpározás, stb.) de semmi sem ad annyi szabadságot, mint a siklóernyőzés, és egészen biztos vagyok benne, hogy nincs még egy annyira biztonságos formája, ezen szabadság megtapasztalásának, mint a tandem repülés.


 

Ha a fenti repülések bármelyikét szeretnéd kipróbálni, akkor kérlek, hogy hívj fel, hogy az ezzel kapcsolatos részleteket meg tudjuk beszélni. A termik és távrepülésekre csak korlátozott számban tudok elfogadni jelentkezéseket, mivel egy évben kb. csak 50-60 nap az ami igazán alkalmas távrepülésre.

Hívj telefonon, vagy jelentkezz online és felhívlak, hogy megbeszéljük a részleteket!

Tel: +3630/6768233 Jelentkezés online

 

Bevezető tandem repülés:

Legtöbbször egy 10 perc körüli repülés az, ami egy kellemes élmény bárkinek, aki először találkozik a siklóernyőzéssel. Ez a leggyakrabban kivitelezhető repülésünk és márciustól novemberig szinte minden hétvégén repülünk, amikor repülésre alkalmas az időjárás. 

Helyszínek: Ezt a repülést leggyakrabban csörlőpályákon repüljük, amiből több is van Budapest környékén, illetve természetesen repülünk Bp-en a Hármashatárhegyen és Csolnokon is, ami Esztergom felé van és ez utóbbiak hegyi repülések, ahol egy hegyről nekifutva indulunk. 

Időtartam: kb. 10 perc

Ár: 20 000 Ft

Jelentkezés

Bevezető tandem repülés ajándék Videóval:

Legtöbbször egy 10 perc körüli repülés az, ami egy kellemes élmény bárkinek, aki először találkozik a siklóernyőzéssel. Ez a leggyakrabban kivitelezhető repülésünk és márciustól novemberig szinte minden hétvégén repülünk, amikor repülésre alkalmas az időjárás. 

Helyszínek: Ezt a repülést leggyakrabban csörlőpályákon repüljük, amiből több is van Budapest környékén, illetve természetesen repülünk Bp-en a Hármashatárhegyen és Csolnokon is, ami Esztergom felé van. 

Időtartam: kb. 10-15 perc

Ár: 24 900 Ft

Jelentkezés

Bevezető tandem repülés ajándék Videóval pároknak:

A fentebb leírt bevezető repülés 2 fő részére, ahol a párok egymás után repülnek, mivel ezt a repülést leginkább csörlőpályán tudjuk megvalósítani. 

Időtartam: kb. 10-15 perc

Ár: 39 000 Ft

Jelentkezés

Időtartam repülés 

Az időtartam repülés egy olyan repülés, amikor jelentősen több időt töltünk fenn a levegőben. Az a tapasztalatunk, hogy azok, akik korábban már repültek siklóernyővel vagy más hasonló eszközzel, vagy egyszerűen csak igazán szeretnek repülni vagy szeretik az extrém élményeket azok nem igazán szeretnének visszatérni a földre. 

Helyszínek: 

Ezt a repülést az év 365 napján meg tudjuk valósítani hegyi repülésben. Leggyakoribb hegyek: Hármashatárhegy (BP), Csolnok (Esztergom mellett), Vértesszőlős, Csákberény, Csókakő, Csobánc (Badacsony melletti vulkanikus hegy, kilátással a Balatonra), Kétágú hegy (Pilis nyugati gerincén)

Ez a repülés megvalósítható csörlőpályán is de inkább csak tavasztól őszig és olyankor, amikor meleg felszálló levegő (termik) is van. 

Időtartam: 15-30 perc

Ár: 29 000 Ft

Jelentkezés

Időtartam repülés pároknak egy időben:

A páros repülés tovább már nem fokozható, legromantikusabb verziója, amikor mindketten egy időben két tandem pilótával egyszerre startoltok el. Itt csak hegyi repülés jöhet szóba azért, hogy egyszerre egy időben startoljatok és hogy aránylag közel is legyetek egymáshoz a levegőben (olyan verzió nincs, hogy együtt repüljetek ketten 1 tandemernyővel hanem mind a ketten 1-1 tandempilótával fogtok külön elstartolni) 

Ez egy nagyon kiváló nászajándék is lehet vagy bármilyen esetben, amikor magatokat és a párokat szeretnétek meglepni egy közös élménnyel. 

Időtartam: 15-30 perc

Ár: 59 000 Ft (amely 2 ajándékvideót is tartalmaz)

Jelentkezés

Extrém időtartam repülés:

Az időtartam repülés egy még hosszabb verziója, ami kimondottan a repülés szerelmesei számára van, akik úgy érzik, hogy nem akarnak visszatérni a földre. 

Helyszínek: 

Ezt a repülést az év 365 napján meg tudjuk valósítani hegyi repülésben. 
Leggyakoribb hegyek: Hármashatárhegy (BP), Csolnok (Esztergom mellett), Vértesszőlős, Csákberény, Csókakő, Csobánc (Badacsony melletti vulkanikus hegy, kilátással a Balatonra), Kétágú hegy (Pilis nyugati gerincén) 

Illetve csak ezeknél a csomagoknál elérhető speciálisabb helyszínek: Eger és Szársomlyó (Villányi hegység). 

Időtartam: 30-45 perc

Ár: 34 000 Ft

Időtartam: 45-60 perc

Ár: 39 000 Ft

Jelentkezés

Termikrepülés: 

A termik szó meleg felfelé szálló levegőt jelent, aminek a segítségével 1000-2000 vagy nagyon jó időjárási körülmények esetén akár 2500-3000 méteres magasságba is emelkedhetünk. Ezt a repülést csak tavasztól őszig tudjuk megvalósítani, amikor erős napsütés van. Nincsenek szavak amivel le lehet írni azt az érzést, amikor több km magasan repülsz, és először tapasztalod ezt meg. Ma is élénken emlékszem a pillanatra, amikor először jártam 2500 méter magasan siklóernyővel és a rengeteg élmény mellett próbáltam rájönni, hogy mi olyan furcsa a levegőben, és végül rájöttem, hogy most először lélegeztem teljesen tiszta, valóban színtelen szagtalan levegőt. 

Helyszínek: 

Leggyakoribb hegyek: Csolnok (Esztergom mellett), Vértesszőlős, Csákberény, Csókakő, Csobánc (Badacsony melletti vulkanikus hegy, kilátással a Balatonra), Kétágú hegy (Pilis nyugati gerincén) 

Illetve csak ezeknél a csomagoknál elérhető speciálisabb helyszínek: Eger és Szársomlyó (Villányi hegység). 

A Hármashatárhegyen is nagyon jó termikek szoktak lenni, de itt „csak” 750 méter magasra szabad felmennünk a Liszt Ferenc reptér légtere miatt, ezért ahhoz, hogy 1000-2000 méter fölé tudjunk repülni ahhoz legalább egy 50-60 km-t utazni kell Bp-től. 

Csörlőpályán is igen gyakran fogunk ilyen repüléseket végrehajtani, mégpedig leggyakrabban Kartalon és Palotáson. Palotás gyakorlatilag a Mátra nyugati gerince mellett fekszik és habár sajnos a Mártában nincs biztonsággal használható starthely, de innen lehetőségünk lesz Magyarország legnagyobb hegységét megcsodálni több ezer méter magasból. 

Időtartam: 30-40 perc

Ár: 39000 Ft

Időtartam: 40-60 perc

Ár: 45000 Ft

Időtartam: 60-90 perc

Ár: 55000 Ft

Jelentkezés

Jelentkezés tandemrepülésre

Kérlek add meg a neved
Kérlek add meg az email címed
Kérlek add meg a telefonszámod
Kérlek válassz egy csomagok
Invalid Input
Please let us know your message.
Invalid Input